2012.07.19. 23:37, Fanniie
Egy ideje gondolkodtam rajta, hogy törlöm ezt a történet, nem is jó meg minden... De Dóri lebeszélt róla. És köszönöm neki!:)
Mikor reggel felkeltem nem találtam magam mellett Harry-t. Talán csak álmodtam az egészet? Kikeltem az ágyból, elmentem fogat mosni, elkészülni, majd elindultam a konyha felé. Elővettem egy poharat, töltöttem magamnak kávét és elkezdtem kortyolgatni. Aztán megláttam egy cetlit az asztalon: „Jó reggelt Édesem!:) Nem, nem álmodtad az estét, tényleg itt voltam, csak el kellett jönnöm, mert ma koncertünk van, és próbálni kell. Tényleg, nem jössz el este? Hívj!” – Mikor ezt olvastam eszembe jutott az előző/első koncert, mikor még csak álmodoztam erről a jó pasiról, most pedig meg az enyém. Mivel nem volt most kedvem senkivel beszélgetni, írtam egy sms-t neki, hogy ott leszek, majd folytattam a kávézgatást. Gyorsan megittam, olyan fáradt voltam. Beraktam a mosogatóba, és bementem a szobába, kiválasztottam egy filmet, és elkezdtem nézni. Kis idővel a kezdés után bejött Kat, és mondta, hogy boltba volt és vett popcorn-t.
- Ja és Harry… - kezdte.
- Igen, tudom – lebegtettem meg a cetlit.
- Hú és látnod kellett volna…
- Kopj le róla, neked ott van Zayn – mondtam, és hozzádobtam egy párnát.
- Mit nézel amúgy?
- Egy vígjátékot.
- Nézhetem veled?
- Igen, ha hozol popcorn-t.
- Máris! – pattant fel.
***
- Nagyon vicces volt a film – röhögött Katherine.
- Igen, de hogy ennyire?! Elugrunk a Starbucksba? Megkívántam egy kis kávét, meg valami finom sütit.
- Menjünk – mondta. Gyorsan felkapta a telefonját, zsebre vágta, és a fényképezőgépet a kezébe fogta (de minek?!) és elindultunk.
***
- Mi mára a terved?
- Koncert.
- Milyen koncert? – nézett értetlenül.
- One Direction.
- Minek, ha már voltál, és ha egy bandatag a pasid?
- Harry hívott.
- Aha. De haladj, az a kis kávé már semmi… Szeretnék még csinálni valamit.
*Katherine szemszöge*
- FOTÓZÁÁÁS! – kiabáltam vidáman. – Menjünk be a ruhaboltba! Gyere!– rángattam Elenát magam után.
***
- Tetszik a hely édesem? – kérdezte Harry.
- V.I.P egy menő bandával? Naná!
- Nem csak a bandáddal, hanem a pasiddal – mondta és közelebb lépett, hogy megcsókoljam, de én hátraléptem.
- Ja, hogy te a pasim vagy?!
- Ezért még kapsz! – vigyorgott, és megcsókolt.
- Gyere 5 perc és kezdünk – jött be Liam.
- Mindjárt megyek! – mondta Harry. Rám nézett nyomott az ajkamra egy újabb csókot, de mikor menni akart, nem bírta ki és adott még egyet, de én annyira tűzbe jöttem, hogy heves csókcsatába kezdtünk, de bejött egy ismeretlen lány és azt mondta, hogy azt üzeni Liam, hogy 2 perc, most már menjem Harry.
- Na, csak nem Elena vagy? Az újabb hitetlen liba? – vigyorgott önelégülten a lány.
- Te meg ki vagy? – kérdeztem.
- Nem hallottál még rólam? Én vagyok Harry előző csaja… Engem is ugyanígy „szeretett”… Elhozott egy koncertjükre, elhívott randizni, aztán egy jó éjszakát töltött velem, reggel pedig egy üzenet állt az ágyam mellett, hogy „vége, Harry.” Minden lány csak arra kell neki. Te is csak egy trófea vagy neki, amit már félig meg is szerzett – vigyorgott tovább.
- Nem hiszem el. Ő szeret engem. Most pedig húzz el – mutattam az ajtó felé.
- Jó, hidd csak azt.
Elkezdtem sírni. Pedig én nem hiszek el mindent, amit mondanak. Főleg nem ilyen rosszindulatú lányoknak. Gyorsan kiűztem magamból a rossz gondolatokat, és odamentem a színpad oldalához, hogy lássam a koncertet. Épp befejezték a ’Forever Young’ című számot és már kezdték is a WMYB-t. Ék ekkor Harry odarohant hozzám, és felrángatott a színpadra. Olyan jól esett. Jókedvem lett. Végre éreztem, hogy valaki biztosan szeret. De a színpad oldalán ott volt megint a lány. Ránéztem Harry-re és ő megcsókolt. A rajongók sora felől jött pár nem kedves szólás is, de nem érdekelt. Mikor végeztünk lementem a színpadról.
- Én is ugyanígy éreztem, tettem. Ne felejtsd el mi lesz.
- Hagyj békén – rohantam el a színpad oldaláról, de ő követett.
- Hiába futsz előlem, az érzéseid elől…
- Hagyj! – nem szabad sírnom, megadni az örömöt neki, hogy fájdalmat okozott. Sajnos könnyen kiakadtam… Kirohantam a kocsimhoz, hogy hazamenjek, beüljek egy meleg kád vízbe, vagy lefeküdni aludni. Mentem esze-veszetten, a megengedett sebességhatár felett. Dudálást hallottam, egy nagy fényt láttam, majd a következő pillanatban elsötétült minden.
Nem rég kezdtem el olvasni. Tetszik a történeted! Kaptam egy díjat és úgy gondoltam neked is tovább küldöm. :) A blogom: csak1tortenet.blogger.hu.
Szia!:) Örulök, hogy tetszik!:) Oh köszönöm!*-*