***

Megérkeztünk. Nagyon szép volt minden. Elindultunk a szállodánk felé. Ott megkaptuk a szobakulcsot, a hordár pedig segített felcipelni a bőröndjeinket. Kipakoltunk a szekrényekbe mindent, utána kicsit lepihentünk, majd elhatároztuk, hogy a holnapi koncert előtt elmegyünk várost nézni.
- Hol van a másik ruhám, tudod a kék…? - kérdeztem.
- Nem tudom! Bocsi! – kiáltott Katherine. Feltúrtam a szekrényeket, és „szerencsémre” a sok ruha alatt volt… Átöltöztem, megigazítottam a sminkem, és már indulhattunk is. Felkaptuk a telefonjainkat, fényképezőgépeinket és bezártuk magunk mögött a szobát.

***

Westminster-palota, délután. Elsőnek ezt a célt tűztük ki. Már távolról is fotózgattunk, egészen addig, amíg oda nem értünk. Lassú tempóban végigjártuk és mindenhol megálltunk valami érdekesség miatt, mivel nekünk teljesen új volt London.

- Nem megyünk el valahova kajálni? Már éhes vagyok – kérdeztem Katherine-től.
- De! Én is most akartam kérdezni!
- Rendben, akkor menjünk!
Először elég tanácstalanok voltunk, hogy mégis merre induljunk el, de aztán még is csak sikerült.

***

Hmm, de finom ez a kaja.
- Megkóstolhatom a tied? – kérdeztem.
- Persze! Ezt még kérdezned kell ennyi év után?! – kérdezte viccesen Kat.
- Hát csak nem ehetek a kajádból szó nélkül!
- De-de! Csak nyugodtan! Máskor meg se kérdezd! – jelentette ki barátnőm.

***

Újra a szállodában. Úgy döntöttünk, hogy inkább ennyi kaja után, mint amennyit ettünk célszerű lenne inkább lepihenni, mint mászkálni. Összeszedtük az összes párnát felraktuk az ágyamra és odafeküdtünk mindketten, és nézegettük a fotókat amiket készítettünk.
- Ez tök jó lett! – jelentettem ki.
- Hát… neked tetszik, mert nem te vagy rajta, hanem én…
- Ne csináld már ezt! Szerintem nagyon jó kép!
- Oké, ha te mondod… - értett velem egyet Katherine. Hé, várj! Már ennyi az idő?
- Miért, hány óra?
- Annyi, hogy már feküdnünk kellene!
Erre, mint végszóra, bevetettem magam a fürdőszobába, megelőzve Katherine-t, gyorsan lezuhanyoztam. Aztán átadtam a szobát neki. Amíg ő bent volt, addig én beágyaztam neki és magamnak is, majd befeküdtem a saját ágyamba és vártam. Ő sokkal gyorsabban végzett, mint én. 
- Siess, mert én már nagyon nagyon fáradt vagyok! - mondtam neki ásítozva.
- Jólvan, jólvan, sietek!
3 perc múlva végre elköszöntünk egymástól, jóéjszakát kívánva.
- Beállítottad az ébresztőt? - kérdeztük egymástól egyszerre.
- Én be, - mondtam - és te?
- Persze, hogy be!
- Oké, jóéjt mégegyszer!
- Köszi, viszont!

Korán reggel van. Kávé és reggeli illata terjeng a házban. Kezdek ébredezni… Mikor már kelnék ki az ágyból, bejön anya és épp mondaná, hogy keljek, mert elkések, de amint meglátja, hogy már felébredtem, köszönt, és megkérdezi, kérek-e kávét vagy valami reggelit, amire én természetesen igent mondok, mivel nincs finomabb reggeli, mint amit anya készít. Megfordulok és bekapcsolom a rádiót ébresztő gyanánt. Közben elkezdek készülődni. Megfésülködök és felöltözöm. Mikor lépnék ki a szobámból, megszólal a rádió:
- "You're insecure, don't know what for, You're turning heads when you walk through the door…” Erre rohanok vissza a szobámba és éneklem a rádióval együtt a dalt. A legjobb részhez érek, mikor bejön anya a reggelivel és a kávémmal.
- Rántotta és tejeskávé. De siess, mert lekésed a buszt.
Tudnotok kell, hogy épp nyári szünetem egy részét fogom eltölteni Londonban a barátnőmmel, Katherine-nel.
- Rendben, sietek!

15 perc múlva megérkezett hozzánk Kat. Helyet foglalt, de én már 5 perc múlva indulásra készen álltam. Felvettem a bőröndöm, a jegyem és minden mást, amit vinni akartam és elköszöntem anyától:

- Szia! Add át apunak is üdvözletem. Puszi! - mondtam.
- Sziasztok lányok! Vigyázzatok egymásra és magatokra! - mondta anya.
- Rendben. Viszlát, Mrs. Eastman. - kiáltott vissza az ajtóból Katherine.

10 perc múlva már a buszon ültünk, fél óra múlva már a repülőtéren voltunk. Minden rendben ment, egy dolgot leszámítva, mikor megláttunk egy Harry hasonmást, és elkezdtünk neki kiabálni. De ekkor...